Ezzel a mottóval alkottak fáklyás békejelet tegnap Budapesten a Hősök terén.

Először a Humanista Mozgalom szervezett ilyen eseményt 2004 márciusában, amelyet aztán számos más országban is megrendezték. Idén a Greenpeace Magyarország hívott az eseményre:

«Megtörtént, ami elképzelhetetlennek tűnt sokunk számára: ismét háború tört ki a szomszédunkban. Ledöbbenve állunk az értelmetlen erőszak előtt, amely csak félelmet és gyűlöletet gerjeszt, de megoldást biztosan nem hoz. Álljunk ki együtt a békéért! Mutassuk meg, hogy mi vagyunk a többség, akik nem a gyűlölet és az erőszak, hanem a szeretet és az összetartás nyelvét beszéljük.

Mutassuk meg annak a több millió embernek, akiknek most néhány nap alatt porladt semmivé eddigi élete, hogy fájdalmuk a mi fájdalmunk is. Üzenjük meg nekik: VELETEK VAGYUNK! Mondjuk ki együtt, hogy elítéljük az orosz kormány által indított háborút. BÉKÉT UKRAJNÁNAK MOST!

ALKOSSUNK MEG EGYÜTT EGY HATALMAS BÉKEJELET A BUDAPESTI HŐSÖK TERÉN, ahogy tettük azt többször is a 2000-es évek elején az iraki háború ellen tiltakozva. A világ vezetőinek meg kell érteniük végre, hogy a XXI. század válságai nem oldhatók meg katonai manőverekkel. Küldjünk egyértelmű üzenetet arról, hogy nincs többé helye a világon erőszaknak és értelmetlen emberáldozatoknak. A XX. század történelmét vérrel írták. Most álljunk ki együtt egy olyan jövőért, amelyet nem a véres konfliktusok, hanem az együttműködés ural. Ahol nem folynak háborúk az erőforrásokért és az energiáért, hanem közösen, békésen oldjuk meg a közösen létrehozott válságainkat, és ahol nem kell a nukleáris fegyverkezés rettegésében élnünk

A fáklyagyújtás után különböző szervezetek képviselői beszéltek a helyzetről. A leglenyűgözőbbek egy 13 éves kislány szavai és egy budapesti orosz közösség üzenete volt. (ezek szövegét később közöljük)

Az eseményt a Silo Üzenete közösségek magyarországi tagjai által vezetett meditáció zárta.:

«Azért vagyunk ma itt, hogy – ahogyan az iraki háború első évfordulóján, 2004-ben megrendezett Békejelen, és minden azt követő Békejelen – most is kiálljunk az erőszak minden formája ellen, és küldjünk egy jelet a világnak.

Küldjünk egy jelet, hogy a hatalom, az erőfitogtatás, a fenyegetések és a fegyverek hangja mellett hallható legyen azoknak a százezreknek, millióknak a hangja, akik tudják, érzik: a háborúknak és a fegyverkezésnek véget kell vetni MOST! Nem holnap, nem majd máskor, nem majd akkor, ha a nemzetközi helyzet lehetővé teszi. NINCS az az indok, NINCS az az érdek, ami fontosabb ennél.

NEM akarjuk tovább hallani a magyarázatokat, a zsarolást, a megfélemlítést, a biztonság ígéretét olyan emberektől és olyan hatalmaktól, akik valójában semmit nem tesznek az emberekért és az emberek közötti békéért. Nem hiszünk már az erőszakban, ami megoldást még sohasem, csak újabb szenvedést és pusztítást hozott. El akarjuk kötelezni magunkat az erőszakmentesség és a béke mellett a saját, személyes életünkben, a szeretteinkkel és a szomszédainkkal való kapcsolatunkban és a népek és országok közötti, nemzetközi kapcsolatokban is.

Ki kell jelentenünk, hogy vezetőink kudarcot vallottak, és mi magunk is kudarcot vallottunk a béke megteremtésében ezen a bolygón. De itt és most kinyilvánítjuk hitünket abban, hogy létezik másik út az emberiség számára. Nem igaz, hogy nincs más lehetőség.

Létezik az a szándék, az az erő, amely az emberiséget történelmének számos tévútja és tragédiája ellenére a fájdalom és a szenvedés legyőzése felé hajtja. Létezik az az erő, ami megnyilvánul az emberek jóságában. A törődésben, amellyel – most, ebben a háborús helyzetben is – mások felé fordulnak.

A bátorságban, amellyel ellen tudnak állni az erőszaknak, és nem hajlandóak a testvérük ellen fordulni. A minden élővel való együttérzésben és azoknak a bölcsességében, akik nap mint nap másokért dolgoznak.

Arra hívunk benneteket, hogy a sok félelem és bizonytalanság, a zűrzavar, az egyre növekvő erőszak közepette erősítsük meg magunkban ezt a mély törekvést. Lépjünk magunkban kapcsolatba a legjobb szándékainkkal, és küldjük el ezt a jelet, ezt a reményt, ezt a kérést azoknak, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá!

Csendesedjünk el egy pár percre, és próbáljunk meg tudatára ébredni annak, hogy itt vagyunk… és együtt vagyunk…

Most gondoljunk azokra, akik itt állnak mellettünk most a téren… érezzük a jelenlétüket… érezzük a kétségeiket, a csalódásaikat és a reményeiket, a vágyukat a békére és egy jobb jövőre…

Most gondoljunk azokra, akik Ukrajnában élnek, vagy a világ számos más háborús zónájában, vagy éppen azokból menekülnek, és akik egyik pillanatról a másikra elveszítették a jövőjüket, az otthonukat, a szeretteiket, a biztonságukat…

Gondoljunk azokra az emberekre, akik Oroszoroszágban élnek és csak békére vágynak, és akik közül sokan a legdurvább elnyomással és erőszakkal szembe szállva kiállnak a háború ellen… próbáljuk meg átérezni az ő nehézségeiket is…

Gondoljunk azokra, akik szerte a világban döbbenten állnak a történések előtt, akik féltik a jövőjüket, a családjukat, az életüket, a közös világunkat és a bolygónkat, akik az utcára vonulnak a békéért… próbáljunk meg megtapasztalni a velük való kapcsolatot… nők és férfiak, idősek és fiatalok… különböző nyelvű, kultúrájú és hitű emberek… érezzük mindezeknek az embereknek a jelenlétét, mintha itt lennének velünk ezen a téren. Ezrek, milliók, talán milliárdok, akik ma követelik, hogy legyen végre béke!

Most tegyük fel magunknak a kérdést: mire van igazán szükségük ezeknek az embereknek? Mire van igazán szükségünk? Mi az, amit teljes szívünkből tudunk kívánni mindannyiunknak? A legjobbat kívánom ezeknek az embereknek, akik fizikailag vagy gondolatban jelen vannak itt ma velünk. A bennem lévő legjobbal fordulok feléjük.

Elképzelem, hogy megvalósul az, ami kérünk. Ne gondoljunk most arra, hogy lehetséges-e. Csak próbáljuk érezni, amint a legjobb kívánságaink, ez a lágy erő, a jóságnak ez a hulláma elindul felőlünk és eljut hozzájuk.

Bárcsak, azt mondom magamban, bárcsak megvalósulna az, ami a legjobb a számunkra! Bárcsak megvalósulna az, amire igazán szükségünk van!

A történelem bizonyos pillanataiban felhangzik egy kiáltás, emberek és népek szívet tépő kérése. Aztán a Mélyből érkezik egy jel. Bárcsak sikerülne ezekben az időkben jósággal lefordítani ezt a jelet, bárcsak megjelenne, hogy legyőzze a fájdalmat és szenvedést – mert emögött a jel mögött egy nagy változás szele fúj.»

Videó: https://fb.watch/bG7qnLoua4/

Greenpeace fotói

Csefkó Tamás fotói