Ma, január 6-án, szerdán van az új, egyetemes humanizmus ideológusa, Mario Rodríguez Cobos argentin filozófus születésének a 83. évfordulója, akit a legtöbben Silo néven ismernek.

Az 1990-es évek elején, a kíméletlen neoliberalizmus térhódításának közepette Silo „Levelek barátaimnak” című könyvében fejtette ki mélyebben az új humanizmus filozófiáját, annak politikai és társadalmi gyakorlatát, az életet szolgáló beállítódást és perspektívát hangsúlyozva. Amint azt a Humanista Alapokmány kijelenti, amelynek alább a bevezetőjét idézzük:

“A humanisták a mai kor, a huszadik század gyermekei. Elődjüknek ismerik el a történelmi Humanizmust, és a legkülönbözőbb kultúrák örökségéből merítenek, nem csak azokéból, amelyek pillanatnyilag központi helyen állnak. Ezek a nők és férfiak azonban képesek maguk mögött hagyni korukat, és felvázolni egy új világ körvonalait.”

“A humanisták érzik mély történelmi gyökereiket, és tudják, hogy a jövőjük még távolabbra vezet. A jövőbe tekintenek és harcolnak a jelenkor általános válságának leküzdéséért. Derűlátóak, hisznek a szabadságban és a társadalmi haladásban.”

“A humanisták internacionalisták, és egy egyetemes emberi nemzet létrehozásán fáradoznak. Egységében látják a világot, amelyben élnek, és közvetlen környezetükben tevékenykednek. Nem a világ uniformizálása a céljuk, hanem a sokféleség, az etnikai, nyelvi és szokásbeli különbségek, a helyi, regionális és autonóm sokszínűség, az eszmék és az elgondolások sokasága, a néphit, az ateizmus és a vallás változatossága, a munka és az alkotás sokoldalúsága.”

“A humanisták nem szolgálnak senkinek; nincsenek vezetőik és főnökeik, és magukat sem tekintik senki képviselőjének vagy feljebbvalójának. A humanisták nem akarnak központi államhatalmat, sem azt helyettesítő államalakulatot. A humanisták nem akarnak rendőri hadsereget, sem azt helyettesítő fegyveres bandákat.”

“Ám a humanisták elképzeléseit fal választja el a mai világ valóságától. Eljött az idő, hogy leromboljuk ezt a falat. Ehhez pedig a világ valamennyi humanistájának össze kell fognia.”

Ily módon Silo a humanizmust egyfelől ugyan történelemként, de másfelől jövőbeli projektként és az aktuális cselekvés eszközeként állítja elénk.

Egy olyan világban, ahol az egyenlőtlenség és a szegénység gyorsan növekszik, olyan humanizmust javasol, amely az élet jobbá tételét szolgálja, és szembeszáll a diszkriminációval, a fanatizmussal, a kizsákmányolással és az erőszakkal.

A gyorsan globalizálódó világban, amelyet a kultúrák, etnikai csoportok és régiók közötti összeütközések tünetei jellemeznek, egyetemes, sokszínű és egységkereső humanizmust javasol.

Egy olyan világban, amelyben országok, intézmények és emberi kapcsolatok semmisülnek meg, olyan humanizmust mutat fel, amely a társadalmi erők újraszerződését képes elősegíteni.

Egy olyan világban, mely elvesztette az élet értelmét és irányát, kijelenti, hogy léteznie kell egy olyan humanizmusnak, amely létre tudja hozni azt az új reflexiós légkört, amelyben a személyes már nem áll visszavonhatatlanul szemben a társadalmival, és a társadalmi sem a személyessel.

Silo azt javasolja, hogy a célunk egy kreatív humanizmus megteremtése legyen, a korábbi humanizmusok megismétlése helyett; egy olyan új humanizmusé, amely a kor paradoxonjait számba véve törekszik azok megoldására.

És nyilván mindezek a humanista törekvések kihívásokká válnak a humanista pártok számára.

Mert ez azt jelenti, hogy szakítanunk kell a hiedelmeink rendszerével, amely az erőszakos, elidegenítő, diszkriminatív, kirekesztő, rabszolgatartó és ragadozó globális hatalom mintázatára reagál. Egy nagyon mélyreható projektre lesz szükségünk, a jelen számos feladatával, annak érdekében, hogy felforgassuk ezt a hatalmi mintát.

Mivel az általuk népszerűsített társadalmi modellről, mely mindenki számára gazdagságot és fejlődést ígér, mélyen tudjuk, hogy a népesség széles rétegeit hagyja cserben, mert a nagy tőkés társaságok érdekeit szolgálva sem nem támogató, sem nem igazságos, és nem is részvevő, vagy demokratikus.

Mivel a globális tőkés rendszer világszerte olyan politikai és gazdasági formákat kényszerít ránk, amelyek nem tartják tiszteletben azokat a helyi szerveződéseket, amelyek nem hódolnak be a terjeszkedési szándékoknak, és amely formák minden társadalmi tevékenységet áruvá és üzleti lehetőséggé silányítanak.

Mert ez magában foglalja azt a kihívást, hogy új, befogadó, részvételen alapuló és átlátható politizálási módszereket építsenek ki, elszámoltathatóságot biztosítva. Akcióikat az emberek szeme előtt hajtsák végre, hátat fordítva a gazdasági hatalomnak.

És itt nyer Silo munkája átalakító történelmi perspektívát, mert magában foglal egy etikát, érzékenységet, egy kollektív elkötelezettséget, amely a társadalom egyetlen tagját sem zárja ki, és nem is teszi láthatatlanná.

Mivel 2020-ban van a Humanista Pártok Szövetsége megjelenésének a tizedik évfordulója, és több mint három évtized telt el az első humanista politikai kollektívák megszületése óta, ez egy jó alkalom, hogy reflektáljunk politikai akcióinkra. Az eredményekre, azokra a formákra és gyakorlatokra, amelyeket meg kell őriznünk, illetve meg kell változtatnunk vagy el kell mélyítenünk annak érdekében, hogy előre haladhassunk közvetlen környezetünk humanizálásában.

„A kérdés az, hogy az élet nézői leszünk-e vagy olyan cselekvő kezdeményezők, akik megszervezzük magunk körül az átalakulást. Olyan igazi élő átalakítók leszünk-e, akik felmérjük és megtervezzük tevékenységük mindazon következményeit, amelyeket magunkban és másokban létre fogunk hozni”.

“Nos, a végső konstruktív lázadás válaszát kell adnod erre a krízisben lévő és változó környezetre. A mi javaslatunk ily módon az az akció, amely a személyes és a környezeti változást párhuzamosan sürgeti, szándékosan elősegíti és irányítja a változást a nyitott, tág ölelésű, nagylelkű jövő érzetével. Meg fogod látni hamarosan az élet fényességének újjászületését az emberek és a közösségek szívében.”

„Javaslatunk az örömteli, határozott és szüntelen átalakító cselekvés; olyan átalakító cselekvés, amely telve van önmagunk, a környezetünk és a Föld, a mi Földünk humanizálásának szándékával.”

Silo (1989)

 

Nemzetközi Koordinációs Csoport

Humanista Pártok Szövetsége

 

A fordítást Tegzes István készítette az angol cikk alapján.
A Pressenza fordító-csoportba önkénteseket keresünk.