Pressenza Pressenza International Press Agency Budapest, 19/02/10 Ta’ayush és Ezra Nawi
A szervezetet izraeli és palesztin polgárok hívták életre azzal a céllal, hogy véget vessenek az izraeli megszállásnak és teljes polgári egyenlőséget vívjanak ki a zsidók és a palesztínok között. Mindenezt napi rendszerességű erőszakmentes akciókkal kívánják elérni. Maga a Ta’ayush elnevezés egy arab kifejezés, amely együttműködést jelent. A csoport jól ismert tagja Ezra Nawi emberijogi aktivista, aki jelenleg egyhónapi szabadságvesztését várja egy katonai bulldózer megállításáért, amivel palesztin beduinok otthonait próbálták lerombolni Dél-Hebron térségében. A Ta’ayush weboldala (www.taayush.org) rendszeresen frissített hírekkel, riportokkal szolgál az eseményekről, valamint háttér-információkat közöl a megszállásról és a békemozgalomról.
Pressenza: Mi is a „Ta’ayush”?
Joseph Dana: A csoportot az ezredforduló táján két ember, egy izraeli és egy palesztin alapította. Úgy gondolták, hogy közvetlen akciókkal, erőszakmentes ellenállással kell fellépni a megszállás ellen. A fő célkitűzések egyike a megszállással szembeni konfrontáció volt, izraelieket juttatni a Nyugati Partra, hogy segítsenek a palesztinoknak a megszállás mindennapos rituáléit kezelni.
Mairav Zonszein: A Ta’ayush két fő szinten működik, egy humanitárius és egy politikai szinten. A Második Intifáda (palesztin fegyveres felkelés, amely 2000-ben kezdődött – a ford.) hajnalán a palesztinoknak vízre, áramra, valamint alapvető árucikkekre volt leginkább szükségük. A Ta’ayush emberei ezért megpróbáltak átjutni az ellenőrzőpontokon, hogy elláthassák a lakosokat. A másik, a politikai szint szembehelyezkedés a megszállással, a katonákkal, és annak elutasítása, hogy az izraelieknek és palesztinoknak külön kellene élniük, amikor igazából együtt rekedtünk ebben a helyzetben.
Pressenza: Elmondható, hogy a részvétel a békemozgalomban Izraelben emelkedő számokat mutat?
J.D: 2000-ben sok izraeli vett részt napi demonstrációkban a Nyugati Parton. Csatlakozott hozzájuk néhány ismertebb izraeli értelmiségi, és a média is erősen jelen volt. Aztán az Intifáda kifáradásával a részvétel a Ta’ayush-ban drámaian megcsappant, így most körülbelül tíz-húsz közötti a tagok száma. Hetente szervezünk megmozdulásokat a Nyugati Parton, ezek néha 40-50 embert vonzanak oda. Egy Bil’in nevű faluban az elmúlt öt évben minden pénteken békés tüntetés volt a választófal (a Gázai-övezetben felállított katonai akadály, ellenőrzőpontokkal – a ford.) ellen. Ezt az izraeli hatóságok rendkívüli erőszakkal viszonozzák, a tüntetés hetente a könnygázról és a hanggránátokról szól. A falvakat megszállják, hogy palesztin vezetőket tartóztassanak le, és mégis, az erőszakmentes ellenállás folytatódik. Manapság egy nagyon érdekes folyamatot látunk, amelyben az erőszakmentesség hatást gyakorol Izraelre és a nemzetközi közösségre is. Az izraeli lakosok elleni palesztin terrortámadások elmaradásával Izrael megszokott módszerei a palesztinok megtámadására okafogyottá váltak. Így az erőszakot elutasító aktivisták, izraeliek és palesztinok egyaránt, kiemelkedő célponttá váltak az izraeli rendőrség számára. Ez a helyzet egyszerre jó és rossz is. Romlaniuk kell a dolgoknak, mielőtt jobbra fordulnak.
Pressenza: „Közvetlen akciókként” írjátok le a csoportotok tevékenységét. Tudnátok néhány példát mondani ilyen akciókra?
J.D: Izrael nagyon kicsi hely, ezért ha baloldali gondolkodással (én ezt a kifejezést elég tágan értelmezem) közelítesz az izraeli politikai döntésekhez és a megszálláshoz, nagyon könnyen, 45 perces utazás után magad is megtapasztalhatod a megszállást. Mi Jeruzsálemben lakunk, így tíz perc alatt a Nyugati Parton lehetünk, és megfigyelhetjük az eseményeket. A jelenlegi helyzetben a megfigyelés tulajdonképpen közvetlen akció, hiszen nagyon erős a nyomás, hogy a megszállás tényét távol tartsuk a közgondolkodástól.
Nekünk nem kellene látnunk, éreznünk, hogy mit jelent egy ellenőrzőpont a palesztinoknak. Múlt vasárnap például tíz-tizenöt aktivista indult el korán reggel Jeruzsálemből, elmentek a délnyugati területekre, Hebrontól délre, és segítettek a palesztinoknak a földjeiken. Gyakran a palesztin földek nagyon közel fekszenek az izraeli telepekhez, és a telepesek, katonai segítséggel, megpróbálják zaklatni a pásztorokat. Ennek forrása egyfajta alapvető gyűlölet, és az a gondolkodás, hogy ha a pásztorok nem tudnak gazdálkodni, el kell költözniük egy nagyobb városba, és így a telep elveheti a földjüket. Ez napi szintű zaklatást jelent, ezért a Ta’ayush zsidó tagjai elmennek, és figyelemmel kísérik a helyzetet. Így felelősségre lehet vonni a telepeseket, és ha erőszakot tapasztalnak. Készíthetnek egy videófelvételt és elküdhetik egy jogásznak, aki aztán feljelentést tehet egy izraeli bíróságon. Illegális izraeli őrhelyek vannak a telepeken kívül, és legutóbb, amikor pár aktivista úgy döntött, hogy odamegy és fényképeket készít, a telepesek kövekkel támadtak rájuk. Dokumentálni tudtuk az eseményeket, elküldtük izraeli hírcsatornáknak, és panaszt tettünk. Néha razziákra megyünk, amikor is a hadsereg, különösebb ok nélkül úgy dönt, elfoglal egy házat. Az izraeli törvény szerint ilyenkor mindenkit összeszednek a házból, és egy szobába terelik őket, elveszik a mobiltelefonjaikat. Ilyenkor, ha bárki kopog a ház ajtaján, a törvény szerint be kell kísérni a házba, a szobában tartózkodó család körébe.
A Ta’ayush aktivistái néha hírét veszik palesztin ismerőseinktől az ilyen razziáknak, így aztán megyünk, és bekopogunk az ajtón. Ennek több célja is van: szolidaritást mutatunk a családokkal, valamint megkérdőjelezzük a katonák előfeltételezéseit, amelyek egy ilyen helyzetben jellemzik őket. Ezeknek a katonáknak azt mondják, hogy terrorfenyegetésben, élet-halál szituációban vannak, hogy az országot védik; és akkor hirtelen kopogást hallanak, és kint áll tíz izraeli. Ez elég érdekes helyzet, és sok erkölcsi kérdést vet fel.
Pressenza: A weboldalatokon lévő hírek között sok egy bizonyos Sheikh Jarrah nevű területről szól.
J.D: Igen, a legkiemelkedőbb események manapság Kelet-Jeruzsálemben történnek. Ott található ez a Sheikh Jarrah nevű városrész. Ezt a területet arabok lakták, akik Nyugat-Jeruzsálemből menekültek az 1948-as izraeli függetlenségi háború alatt, és a jordán kormány telepítette oda őket. Körülbelül az 1950-es évek óta élnek ott. Mintegy tíz éve zsidó telepes szervezetek bizonyítékot találtak arra, hogy 1948 előtt jónéhány ház zsidók tulajdonában állt. Petíciót nyújtottak be a Legfelsőbb Bíróságon, hogy kitelepítsék az ott élőket. Természetesen ez komoly problémákat vetett fel, mivel az ott élő palesztinokat úgyszintén kitelepítették a házaikból, így azokban a házakban most izraeliek laknak.
Augusztusban a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, azok az emberek valóban zsidó tulajdonban laknak, így a kormány három családot kilakoltatott. Izraeli baloldali szervezetek azonnal reagáltak, folytatták a tüntetéseket, a virrasztásokat és a szolidaritást a családokkal. Ezek a családok még mindig az utcán élnek. Mindez nagyon erős rendőri elnyomáshoz vezetett, sok aktivistát letartóztattak. Két hónapja hetente tüntetnek ebben a városrészben, és a tüntetők száma egyre nő. Legutóbb igen magas rangú értelmiségiek és közszereplők is jelen voltak. Főcímekben jelentünk meg a nemzetközi sajtóban, megmutatva, hogy nem minden izreali hisz az effajta szankciókban. Hát, ez a fajta közvetlen akció vert gyökeret mostanában Jeruzsálemben. Nagyon fontos, hogy a nemzetközi közösség meglássa: igen sok izraeli kész szembeszállni a rendőri elnyomással az igazság és a rasszizmus elutasítása érdekében.
Pressenza: Az erőszakmentesség bírálói azt mondják, ezek a módszerek erkölcsileg támogathatók, de nem hatékonyak. Ráadásul úgy tűnik, mindig van magyarázat egy azonnali erőszakos közbeavatkozás szükségességére. Hogyan magyaráznátok meg, hogy miért az erőszakmentességet választottátok?
M.Z: A nemzetközi médiában a palesztin ellenállás meglehetősen erőszakosnak ismert, tehát hitelesebbé kell tennünk a küzdelmünket. Emellett egy magát demokratikusnak tartó ország polgárai vagyunk, így a katonasággal ellentétben, nekünk nagyon is fontos bizonyos alapvető értékekhez való ragaszkodás. Nagyon sok verbális és fizikai erőszakkal találkozunk, de a saját lelkünknek is, amikor este hazaérünk a nap végén, és az ellenállásunk legitimációjának is nagyon lényeges, hogy erőszakmentesek maradjunk.
J.D: A Ta’ayush mint szervezet nagyon nonkonformista, és szerkezetében igen szabad. Nincsenek politikai álláspontjaink arról, hogy egy, kettő, öt, bármennyi állam legyen-e a térségben. Csupán két dologban állapodtunk meg: hogy erőszakmentesek leszünk, és hogy a megszállás ellen lépünk fel. Ez a kezdeményezésünk alapja, talán válaszként arra az erősen militarizált társadalomra, amelyben élünk. Céljaink egyike, hogy ne kapcsolódjunk be a provokáció és az azt követő megtorlás, a szemet-szemért elv játékába. Emellett, ha megkísértene minket egy erőszakos reakció végrehajtása, nagyon hamar hiteltelenné válnánk, és mindnyájan rögtön börtönbe kerülnénk. Tehát amennyire csak tudjuk, pragmatikusan kell a helyzethez hozzáállnunk.
Pressenza: Gondoljátok, hogy az izraeli-palesztin konfliktus helyi szinten megoldható?
J.D: Személyes véleményem szerint igen, nagyon reménykedem ebben. Nagyon tisztelem a palesztin társadalmat, amiért különbséget tud tenni Izrael, mint állam és az izraeli emberek között. Erőt ad, hogy azt látom, állandó zaklatásban és megszállásban élő emberek izraeli zsidóként maguk közé fogadnak. Ez olyan fajta morális érettség, amire sok embertársunk törekedhetne. Igen, ebben a tekintetben látok reményt. Sajnálatos módon vannak nagyon befolyásos országok, mint az USA, Németország vagy Anglia, amelyek érdekeltek a konfliktus fennmaradásában. Ez a mi akaratunkon kívül esik. Mi magunk nem fogjuk tudni megoldani a helyzetet, mert Amerika ötmilliárd dollárt keres rajta, és nem hiszem, hogy ennek szívesen búcsút mondanának. Meglehetősen pesszimista vagyok az izraeli kultúrában jelen lévő gondolkodásmód miatt is.
A legutóbbi választások Izraelben azt mutatták, nagyon félünk, és jellemzően nacionalista politikusokra szavazunk, és ez eléggé ijesztő. Mégis, ezzel együtt vannak a közvetlen akciók, a megmozdulások, amelyek egyre erősebbek. A YouTube, a blogok, a Twitter és a Facebook hihetetlen nagy segítségünkre vannak, hogy a történet másik oldalát is észrevetessük, és reméljük, hogy az emberek támogatásával ez be fog szivárogni a főbb média-csatornákba is.
M.Z: Az izraeli-palesztin konfliktus hasonlít sok más szembenálláshoz, de minden izraelinek felelőssége, hogy kezdjen vele valamit. Bárcsak ötvenről ötezerre ugrana ezek száma! Ha több hozzánk hasonló ember lenne, ez a konfliktus sokkal hamarabb véget érne; de nem gondolom, hogy ez bekövetkezik, és azt sem, hogy elég hamar. Ez nem egy belülről leküzdhető probléma, külső nyomásra is szükség van.
Pressenza: Mit tudna tenni, mit kellene tenni a nemzetközi közösségnek, hogy támogassa a békemozgalmat Izraelben?
J.D: Ha van valaki Európában, akit nagyon megérint ez a konfliktus vagy azok a falak, amelyek Palesztinában épülnek, meg kell néznie azt a falat is, amely Európa köré épül, és szembe kell szállnia a problémákkal a saját hazájában. Ez érvényes az Egyesült Államokra is. De persze mindig szívesen látunk bárkit, aki kész támogatni a küzdelmünket. Hála az internetnek, akiket ez érdekel, könnyen informálódhatnak az izraeliek és palesztinok közti párbeszédről, helyi eseményekről.
Egy másik lényeges dolog, amit meg kellene fontolni: az izraeli áruk bojkottálása helyett más országok lakóinak inkább a kormányukhoz kellene fordulniuk, és követelni, hogy állítsák le az Izraelbe irányuló fegyverszállítmányokat. Így tudnak igazán segíteni: biztosítani, hogy a kormányuk kivonja és így elveszti az izraeli-palesztin konfliktusból származó profitot.
Ford.: Stépán Mihály
